Mindennapi praktikák – Hogyan emeld ki a gyereket az ágyból?

Ismerős az a jelenet, amikor behajolsz a kiságyba éjjel fél három körül, hogy a csöppséget kiemeld és aztán egy éles szúrást érzel a derekadban? 

 

Vagy az, mikor már nap közben is érzed, hogy sajog a hátad, hogy konkrétan “le fog szakadni” a derekad, de ettől függetlenül hősiesen emelgeted a picidet, hiszen neki erre van szüksége?

Van egy jó hírünk: a hát- és derékfájások jelentős része a hibás mozdulatsorokra vezethető vissza. A jelenleg kapható kiságyak egy részénél (rácsos megoldások) a szülőknek mélyre kell hajolniuk, ha a kisbabát ki szeretnék venni. Ehhez társul még a folyamatos alváshiány, fáradtság.

Az izomzat éjszaka (vagy hajnalban) közvetlenül az ébredést követően merev, az ideg-izom kapcsolatok sincsenek épp tökéletes állapotban és ebben az állapotában a testünk egy-egy átgondolatlan mozdulatra fájdalommal, húzódással, becsípődéssel reagál. .

Azaz minden adott egy sérüléshez, ami hajlamtól függően lehet akár lumbágó, vagy gerincsérv is vezethet.

Ahogy említettük a kiságyak nagy többsége esetében mélyről is kell emelni a súlyt, vagy oda visszatenni. Ez nem sokban különbözik a konditermi deadlift-es gyakorlattól, mindössze annyiban, hogy itt a súly legtöbbször sír az emelésnél.

A konditeremben a deadlift gyakorlat haladó gyakorlatnak számít és nagyon pontos beállítást igényel. Ehhez képest egy kezdő anyuka bemelegítés nélkül vág mindennek neki.

Mit lehet mégis tenni: ha valaki nagyon fitt hajnalban, végezhet pár bemelegítő mozgást (csípő-, törzskörzést), ha viszont álmos, akkor is az alapokra fontos figyelnie: Az alapszabály az, hogy a derekat egyenesre kell feszíteni az emelést megelőzően, tehát a hát nem lehet derékban hajlítva! Arra fontos törekedni, hogy a mozdulatot az egyenesre feszített törzs megdöntésével végezzük, oly módon, hogy combból és fenék izomból emelünk.

By |2018-02-02T20:44:55+00:00január 31st, 2018|Cikkek| Mindennapi praktikák – Hogyan emeld ki a gyereket az ágyból? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

About the Author:

Mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, manuálterapeuta és testtudat szakértő. A Fontanus Központ Testtudat Tanszékének vezetője, a Potzak szakmai vezetője.